Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az 1848-as Szabadságharc szekerészei

2010.06.25

 

KATONAI SZÁLLÍTÓOSZLOPOK AZ 1848/49-ES SZABADSÁGHARC ALATT

A lőszer, élelmiszerek és lótáp, továbbá a tiszti málha szállítására, a betegek és sebesültek felvételére minden századhoz egy, és minden zászlóaljhoz két elõfogatot szerveztek. Tüzérütegnél a tüzérségi anyag, lõszer; kovácsfelszerelés, élelem és lótáp, valamint málha szállítására 16-18 járművet rendszeresítettek. A hadtestek tábori raktárainak anyagkészletét a hadtest szekerészet szállította, amely külön szekerész parancsnokság alatt állott. Szükség esetén előfogatokat vettek igénybe. Az igénybevételt kormányrendeletek szabályozták. A fuvarért minden esetben térítés járt. Aki erőszakkal vett igénybe fogatot, rögtönítélő bíróság elé állították.

A városokban szállítási parancsnokságokat állítottak fel, amelyek a kormánybiztosok igénylésére rendelkezésre bocsátották a szükséges fogatokat. A kormánybiztosok gyakran vállalkozókkal kötöttek fuvarozási szerződést.

A parancsnokok arra törekedtek hogy minél kevesebb legyen a jármű egységüknél azok számának növelését csak indokolt esetben engedélyezték. Bem hadseregében például minden járműre a táborparancsnokság által kiállított engedélylapot kellett kifüggezteni, amelynek hiányában a szekeret összetörették és elégették. Korlátozták a tiszti málha súlyát (kb. 20 kg), külön málhaszekeret csak ezredeseknek és tábornokoknak engedélyeztek (egy-egy szekér) Meghatározták, hogy minden századnál csak két markotányos nő lehetett, két lóval ellátott  szekérrel.

A nagyobb egységek (hadosztály, hadtest) menete esetén a csapatok járműveit összevonták olymódon, hogy a zászlóaljak, ezredek kocsijai együtt maradjanak azért, hogy a menetoszlopból bármikor kihajthassanak, amikor egységük esetleg kiválik a menetből. A tüzérség járművei együtt meneteltek ütegükkel.

A közlekedési viszonyok meglehetősen kedvezőtlenek voltak ekkor Magyarországon. Épített kőutak alig fordultak elő. Gőzvasút ekkor még csak Pest-Vác és Pest-Szolnok között közlekedett. Nagymértékben kihasználták viszont hadianyag- és nyersanyag szállításra a vízi utakat.

Az anyag utánszállítás általános menete úgy történt, hogy a hadsereg raktáraiból előreszállították a különféle anyagokat a hadtestek (önálló hadosztályok) tábori raktáraiba, majd onnan a csapatok vételezték fel járműveikkel. Az élelem- és lótápszállítás nem okozott különösebb nehézséget, mert az ellátást intéző kormánybiztosok a hadtest és hadosztály működési területén, illetve a szomszédos vármegyék térületéről legtöbbször biztosítani tudták a szükséges élelemcikkeket és takarmányt. Annál nagyobb gondot okozott azonban egyes esetekben részben szervezetlenség miatt, részben a hadműveleti helyzet következtében a tüzérségi anyag, lőszer, ruházat és egyéb felszerelési anyag utánpótlása a csapatokhoz.

Hatalmas erőpróbát jelentett a szállítási szolgálat számára 1849 első napjaiban Pest kiürítése, ahonnan a hivatalokat és a hadikészleteket a Tiszántúlra kellett átköltöztetni. Igénybe vették ehhez a Pest-Szolnoki vasútvonalat (naponta öt vonatot inditottak), de ezen kívül szekerek százait kellett mozgósítani Pest megyében. Szolnoktól tovább Debrecenig és Nagyváradig mintegy 4000 szekér és szán szállította az értékes hadiipari gépeket, kész és félkész termékeket és a sokféle nyersanyagot. A ruházati és felszerelési műhelyeket további 300 szekér szállította.

1849 januárjától kezdve tehát a Tiszántúlon települt anyagi alapból kellett az ellátást a harcoló csapatok után szállítani. Ez év tavaszán Görgeinek a Tiszától Komáromig váratlanul gyors előretörése következtében az utánszállítási vonal annyira meghosszabbodott, hogy az ellátó szolgálat alig-alig tudta követni. Április 9-én például megtörtént, hogy a hadtest tüzérsége mivel nem kapott utánpótlást, Dányból Karcagra (légvonalban 90 Km) az ottani lőszerraktárba küldött szekereket éjjel-nappali menetben azzal a a paranccsal, ha ott sem kapnak lőszert, akkor menjenek tovább Nagyváradra a lőszerraktárba (légvonalban 200Km). 1849 május közepétől a Tiszántúlról Pestre való visszaköltözés, majd júliusban a Szegedre-Aradra való menekülés újabb nagy szállítási feladatokat követelt.

 

Az emberiség fejlődéstörténetének napi tanúja a fogathajtás. A változó korok igényeihez mindig hasznosan tudott idomulni. Az ember-ló-kocsi-szerszámzat egysége alapozta a tízezer éves megmaradást. Ma a tradíciók tiszteletével, a sportigények szolgálatával, a kétely elfojtásával hinnünk kell a szekerészés jövőjében!!!